Főooldal
Öko beszámolók 2023/24 félév

Öko beszámolók 2023/24 félév

Öko-munkacsoport beszámolója

2023/2024-es tanév I. félév – Alsós-humán munkaközösség

„Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.”
                                                                                                                     Teréz anya

 

Az első évfolyam alapvető feladata az óvoda-iskola zökkenőmentes átmenete. A tanév eleje az alapozó időszakkal kezdődött, amelyet teljesen kihasználtak a tanító nénik, egy kicsit még meg is nyújtották. Ez alatt az idő alatt a gyerekekkel megismertették az iskola legfontosabb szabályait, amelyeket a tanulók nagy része be is tart, és a különböző tantárgyak tanulásához szükséges alapkészségeket változatos, játékos feladatokkal fejlesztették. Az alapozó időszak után elkezdődött a betűtanulás és az olvasástanulás.

A gyerekeknek változatos tanórán kívüli programokat biztosítottunk az iskolában és az iskolán kívül is. Minden nemzeti és egyházi ünnepünkről megemlékeztünk. A tanévnyitó szentmisére és az elsősök nyakkendő avatójára a Szent Anna Székesegyházban került sor, a szülők ezeken az eseményeken ott lehettek. Jártak az osztályaink a Vojtinában, a Tímár házban, a Pagonyban. Sütöttünk mézeskalácsot, bekapcsolódtunk az Állatvédelmi témahétbe és karácsonyi műsorral készültünk a tanulóknak és a szülőknek. Ettől az évtől adventi vásárt szerveztünk és rendeztünk az alsó tagozaton, mely nagy sikernek örvendett mind a gyermekek, mind a szülők, mind a pedagógusok körében. Szeretnénk, ha ez hagyománnyá válna iskolánkban.

 

A félév egyéb programjai:

  • terápiás kutyás tanórák a 2.b osztályban 
  • Márton napi kézműveskedés
  • csokigyűjtés-BAGE
  • plüssök, játékok gyűjtése a rászoruló gyerekeknek
  • szeretet doboz gyűjtés
  • iskolai és külsős karácsonyi programok (kézműveskedés, közös éneklés, közös ima)
  • A Világ Legnagyobb Tanórája Felsőseink közül a 7.a osztály kapcsolódott be ebben az

évben ebbe a fenntarthatósági programba.

Az ő korosztályuknak az esélyegyenlőség jegyében, a „Fogadj örökbe egy öreg embert „ kihívásba lehetett bekapcsolódni. Testvérintézményünk, a Szent Erzsébet Otthon egyik lakójával vették fel a kapcsolatot, és azóta is látogatják az öreg nénit.

  • Egészségnevelési hét
  • Pályaorientációs nap
  • Egri csillagok projektnap (6.a, 6.b)
  • Erdei iskola (7.a)
  • Rendhagyó kémiaóra (Agóra, 7. évf.)
  • Látássérültek Egyesülete (8.a)

 

Minden évben mellé állunk olyan kezdeményezéseknek, amelyek a rászorulókon segítenek. 

Köszönet a gyermekeknek és szüleiknek az adományokért!

Otthonosan kell magunkra vennünk reflektivitási képességünket, hol egymás tanácsadói lettünk, hol képzéseket kerestünk erre. A hagyományos belső képzéssel kezdtünk augusztusban, a KaPI teremtésvédelmi- és egészségvédelmi online képzésén is részt vettünk, de itt bőséges a fejlődés lehetősége. Képzésekre, meghívott előadókra és mindenek előtt lelkigyakorlatra keresünk lehetőséget a második félévben, ehhez kérünk támogatást!

A munkatervben rögzített kiemelt feladatainkkal, folyamatos feladatainkkal haladtunk az első félévben, folytatjuk az időrendet követve.

A gimnazistáinkkal is gondoztuk az Öko-csoport programjait (autómentes napon kerékpáros program; Élelmiszerpazarlás elleni napon kérdőíves vetélkedő; állatok hetén játékok, kutyás foglalkozások; 72 óra kompromisszumok nélkül hétvégéjén pólótáskák- és madáretetők készítése, szemétszedő túra a Nagyerdőben, versolvasó flash mob; a teremtésvédelmi héten vetélkedők, ZöldOkos kupa, illusztrációs program; vízkereszt ünnepéhez kapcsolódóan víztisztasági vizsgálatok).

 

Főbb feladatok a második félévre:

 

  • A betervezett programok megvalósítása.
  • Belső és környezetünk szépítése, otthonossá, gyerekbaráttá tétele.

 

Debrecen, 2024.02.03.                                                       

Farkas-Urbin Bernadett

öko-monkacsoport koordinátor